Magyarországon még mindig többségben vannak azok, akik hiába tapasztalják magukon az infarktusra utaló jeleket, mégis késve hívnak orvosi segítséget – mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának (MKT) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón.

Tóth Kálmán hozzátette, Magyarországon még mindig túl hosszú az úgynevezett hezitálási idő, amely a tünetek jelentkezése és az orvosi segítségkérés között eltelik, holott minden, segítség nélkül töltött félóra 7-8 százalékkal növeli a szívinfarktust követő halálozást. Éppen ezért az idei Szívünk napja programot a “minden perc számít” mottóval rendezik meg, idén először a Millenárison, jövő vasárnap.

Kiemelte, a magyar egészségügyben a kardiológiai ellátás, annak sürgősségi, mentési területe is kiemelkedőnek számít, hiszen például már a mentőben elvégzett EKG-eredményt el tudják juttatni a legközelebbi szívcentrumba, és ha igazolódik az infarktusgyanú, akkor rögtön szakszerű segítséget tudnak nyújtani.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, az Európai Kardiológusok Társaságának alelnöke arról beszélt, hogy az elmúlt tizenöt évben rengeteget fejlődött a kardiológiai ellátás, 60 százalékkal csökkent a szívinfarktus halálozási aránya Magyarországon. Míg az 1990-es években évente 15 ezren, addig napjainkra már “csak” hatezren halnak meg – ismertette.

Hozzátette, az, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedekhez képest hét évvel nőtt a várható élettartam, elsősorban a szív- és érbetegek ellátásában elért eredményeknek köszönhető. Az ország 19 szívcentrumában a legmagasabb szintű ellátást kapják a betegek – mondta Merkely Béla, hangsúlyozva: évente ötvennél is több szívátültetést végeznek, és Magyarország Európa első harmadába tartozik a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésében.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója arról beszélt, hogy míg az ellátás magas színvonalú, az egyes emberek kevésbé vannak tisztában egészségükkel, a lakosság körében alacsony az úgynevezett egészségértés. Úgy vélte, ezen az utóbbi területen van még tennivaló, és a Szívünk napja kampány és rendezvény jó lehetőség a magunkra való odafigyelés fontosságának tudatosítására.

Becker Dávid, az MKT főtitkára is az időfaktor fontosságát emelte ki, hiszen a szívinfarktus akár halálos is lehet, de az időben érkező segítséggel, a magas színvonalú ellátással az esetek többségében megelőzhető a halál. Megemlítette a laikus életmentés fontosságát, annak újbóli beemelését az oktatásba.

A jövő vasárnap tartandó Szívünk napja rendezvényen szűrővizsgálatokkal és különböző programokkal várják a Millenárisra látogatókat. Lesznek előadások az egészségmegőrzésről, a szívbetegségek megelőzéséről, rizikófaktorokról, és az újraélesztésről, amit ki is lehet majd próbálni.

bed \ bám \ bdó