Megérett az idő Bassár el-Aszad szíriai elnök kivégzésére Joáv Galant izraeli építési és lakásügyi miniszter szerint – értesült a Háárec című újság honlapja kedden.

Galant aljas tömeggyilkosnak nevezte a szíriai elnököt, és kijelentette, hogy “ha végeztünk a kígyó farkával, eljuthatunk a Teheránban található fejéhez is, és azt is elintézhetjük.” A miniszter korábban előtt az izraeli hadsereg déli egységeinek parancsnoka volt, és egy szárazföldi hadviselésről rendezett konferencián, Latrunban, Izrael középső részén fejtette ki véleményét a szíriai helyzetről.

Szíriában “embereket végeznek ki, szándékosan vegyi fegyvereket vetnek be ellenük, és a helyzet legutóbb még szélsőségesebbé vált: elégetik a testüket, ilyet hetven éve nem látott a világ – jelentette ki a kormánykoalícióban résztvevő, centrista Kulánu (Mindannyian) párt politikusa.

“Túlléptünk minden határon, és szerintem elérkezett az idő Aszad kivégzésére. Szó szerint, egyszerűen, ahogy mondom, minden vonzatával együtt”- tette hozzá Joáv Galant.

“Rettenetes gyilkosoknak, Izrael elpusztítását követelő vezetőknek – például Aszadnak és teheráni irányítóinak – nincs létjogosultságuk”- vélekedett az izraeli miniszter.

Galant kijelentéseivel az amerikai külügyminisztérium bejelentésére reagált, amely tömeges kivégzésekkel és a holttestek elégetésével vádolta meg Szíria kormányát.

Stuart Jones, az amerikai külügyminisztérium Közel-Keletért felelős ügyvezető államtitkára hétfőn egy váratlanul összehívott sajtóértekezleten arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az amerikai kormányzat rendelkezésére álló információk szerint a szír kormány tömeges kivégzéseket hajt végre egy börtönben, és a kivégzettek földi maradványait a börtön mellett épített krematóriumban semmisíti meg.

hsz \ kgf \ kpl