Az aranyérem a célja Dobrovitz József világbajnok fogathajtónak a négyesfogatok fedeles világkupa-sorozatának hétvégi döntőjében.

Az M4 Sport hétfői Sportreggeli adásában a finálé egyedüli magyar résztvevője elmondta, lovai a szerdai indulásig napi edzésben vannak, hogy tartsák a formájukat, majd a világkupa-sorozat lebonyolításáról beszélt.

“A nyolc versenyből álló sorozatban eleve a legjobb tíz hajtó vehet részt, mindenki négy versenyen indulhat, és az ezeken elért eredmények alapján alakul ki a hatos döntő mezőnye” – mondta Dobrovitz József, akinek a fia hetedikként, hajszállal maradt le a végső összecsapásról.

A magyar hajtó számára decemberben zárult a sorozat, és akkor már látható volt, hogy teljesítményével ott lehet a döntőben. Rövid pihenő után lovaival megkezdte a felkészülést, amit nehezített, hogy míg a külföldi vetélytársak fedeles lovardában gyakorolhatnak, ő egyedüliként a mezőnyből, szabadban. Éppen ezért választotta azt a taktikát a sorozatban, hogy négy egymást követő vk-fordulóban indult, így a versenyek is edzésnek számítottak.

“Két hete Hollandiában elindultam egy versenyen, amely jó alkalom volt a tesztelésre, megbizonyosodtam arról, hogy jó kondícióban vannak a lovak” – mondta. Hozzátette, hogy a göteborgi pályát az a holland szakember építi, aki a londonit, ahol tavaly Dobrovitz utolsó versenye volt.

“Jó pályaépítő, bízom benne, hogy technikás, döntőhöz méltó pályát épít Göteborgban” – fogalmazott.

A döntőről azt mondta, a cél minden versenyen a győzelem, de mivel a vk-fináléban valóban a legjobbak vesznek részt, dobogós helyezésnek is örülne. A legnagyobb ellenfél a sorozatban három versenyen első ausztrál Boyd Exell lesz. Az idényben kétszer együtt szerepeltek, és Dobrovitz mindössze két-három másodperccel maradt el tőle úgy, hogy nem volt tökéletes a fogata. Azóta egy pozícióban lovat cserélt, így gyorsabb lett a fogat.

A döntő pályáját csak húsz perccel a viadal előtt ismerhetik meg, mert hiába kapják meg előző este a pályarajzot, azon csak akadályok láthatók, a pályaív nem érzékelhető. Éppen ezért nagy segítségére lesz a fia, aki nézi majd a vetélytársakat, és ha édesapja előtt valaki nagyot hibázik, Dobrovitz József ennek tudatában választhat taktikát, sebességet.

sfm \ sag  – MTI