Közösségi és városszépítő programok mellett dizájnvásárok, workshopok és galériaséták is várják az érdeklődőket május 19-én és 20-án a Eleven Tavasz Fesztivál idei programsorozatán Budapesten a Bartók Béla úton.

Az immár negyedik alkalommal megrendezendő kétnapos eseménysorozaton több mint 20 helyszínen 60-nál is több programmal várják az érdeklődőket – hangsúlyozta Faur Zsófia, a Kulturális Tizenegy Egyesület elnöke a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy ezúttal a városszépítő közösségi programok kapnak nagyobb szerepet, de a kultúra mellett több olyan eseményt is kínálnak, amely a környéken lakó vagy ott dolgozó embereket célozza meg. Mint mondta, az idei fesztiválon a közösségépítő programokra helyezik a hangsúlyt. “Nagyon szeretnénk, hogy a környéken élők minél inkább a magukénak érezzek a célkitűzéseinket, ezért több olyan programot is meghirdetünk, amelyeket őket célozza meg” – tette hozzá.

Május 19-én, pénteken a társasházak udvarán házibulikat tartanak. A lakókat arra invitálják, hogy készítsék el a kedvenc süteményeiket és ételeiket, amelyek közül a többség ízlését elnyerő fogásokat másnap kávéházakban és éttermekben kóstolhatják meg a látogatók.

Szombaton a zenéé lesz a főszerep. Flashmobok járnak körbe a Bartók Béla úton, de lesz utcazene is, a Gárdonyi téren felállított színpadon pedig különféle koncertek várják az érdeklődőket. Schneller János művészettörténész vezetésével galériasétákat szerveznek a környék meghatározó kulturális intézményeibe, de lesz jóga is a galériában. Mindezek mellett gasztroprogramokat, dizájnvásárokat és workshopokat is kínálnak az érdeklődőknek. Szombaton egy olyan installációt állítanak fel a Gárdonyi téren, amelyet a járókelők közreműködésével készítenek el.

Hangsúlyozta azt is, hogy Újbuda önkormányzata a kezdetektől fogva támogatja az egyesület azon célkitűzéseit, hogy a Bartók Béla út megszépüljön és minél szerethetőbbé váljon.

Hőnyi Gyula, A KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. ügyvezetője elmondta: a B32 galéria dizájnvásárral, piknikkel és performansszal kapcsolódik az idei programsorozathoz.

Cita Högnabba-Lumikero, a FinnAgora igazgatója elmondta, hogy szombaton a finn nagykövetség udvarán pop-up étterem nyílik, ahol finn lazaclevest, valamint finn desszerteket kóstolhatnak meg az érdeklődők.

A fesztivál több pontján is találkozhatunk majd az érdeklődők járdára festett tangramszerű street art alkotásokkal. Az első alkotást a csütörtöki sajtótájékoztató után a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulói festettek fel a Hadik Kávéház előtti részre.

vrzs \ brr – MTI