Reális esélye van annak, hogy többek közt a külföldön játszó játékosok hazajövetelével a magyar férfi rögbi-válogatott bekerüljön Európa legjobb huszonkét csapata közé – jelentette ki Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke sajtótájékoztatón pénteken Nyíregyházán.

A sportvezető elmondta, a rögbit körülbelül negyven nemzet űzi Európában, az első és második vonalnak számító bajnokságokban tizenkét, az alattuk lévő divízió 1-es és divízió 2-es csoportokban tíz-tíz nemzet található. A divízió 2-ben szereplő magyar csapat következő ellenfele idegenben Észtország, itthon pedig Dánia lesz, utóbbi mérkőzést “a sportág szempontjából felfedezetlen területnek számító” Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében rendezik meg.

Az október 8-i mándoki rögbifesztivál megrendezésének célja, hogy intenzív kapcsolat alakuljon ki a hazai és a kárpátaljai, azon belül például az ungvári rögbi csapatokkal, illetve elhozzák a keleti országrészbe ezt az itt egyelőre ismeretlen sportot – közölte Kiss Antal. Dánia, hozzátette, Ungvár közelsége lehetőséget adhat az ukránokkal az együttműködésre is, amivel a magyar csapat az európai ligában magasabban kvalifikált ukrán rögbitől hasznos tapasztalatokat szerezhet.

Nem a számok döntenek ebben a sportágban, hanem az elkötelezettség” – fogalmazott a szövetségi elnök, utalva arra, hogy a népességszámban a legkisebbek közé tartozó nemzetek – például a hetes rögbiben a riói olimpiát megnyerő Fidzsi-szigetek vagy akár Tonga – képesek nagyon komoly teljesítményre. Magyarországon 1000 és 2000 között van a rögbit játszó sportolók létszáma, a női együttes már az európai második vonalban játszik. Kiemelte, a sportág népszerűsége részben kis infrastruktúra-igényének is köszönhető, gyakorlatilag egy lekaszált mezőn is lehet játszani.

Katona Jonatán, a férfi válogatott tagja az Európa-bajnokságról szólva a sajtótájékoztatón elmondta, az alapító nemzetek, azaz Anglia, Skócia, Wales, Írország, Franciaország és Olaszország zárt csoportot alkotnak, az utánuk következő “fél-amatőr” nemzetek közül Grúzia, Románia, Oroszország, Spanyolország, Németország, Belgium, illetve Portugália, Ukrajna, Moldávia, Lengyelország, Hollandia és Svájc csapatai számítanak az első vonalnak.

Magyarország az ötcsapatos divízió 2-es bajnokságban északi csoportjában Dániával, Norvégiával, Észtországgal és Finnországgal szerepel egy csoportban.

hvzs \ spi \ sag  MTI  A kép illusztráció.