A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 50 millió forintra bírságolta az Elműt a behajtási költségátalány jogsértő alkalmazása miatt.

A büntetést a hivatal azzal indokolta, hogy a jogsértés hosszú időszakon keresztül állt fent és a felhasználók széles körének okozott jelentős vagyoni hátrányt.

A MEKH szerint az Elmű előzetesen nem foglalta üzletszabályzatába a behajtási költségátalányt mint szerződésszegés esetén alkalmazható szankciót. Jogsértést követett el azzal is, hogy üzletszabályzatában nem jelölt meg egyértelműen behajtási költségátalányra jogalapot biztosító jogszabályt – írták. Hozzátették, hogy az Elmű 2015 októberétől alkalmazta késedelmesen fizető ügyfeleivel szemben a behajtási költségátalányt: 2017 áprilisáig közel 17 ezer felhasználó kapott erről számlát összesen több mint 673 millió forint értékben, ebből csaknem 660 millió forintot be is fizettek.

A hivatal felidézte, hogy korábban a Tigáz Zrt.-t hasonló jogsértés miatt 100 millió forintra bírságolták: a cég tavaly több mint 31 ezer felhasználóval szemben mintegy 2 milliárd forint behajtási költségátalányt követelt. Az első fokú bírósági ítélet jóváhagyta a büntetést, ugyanakkor megállapította: a MEKH-nek nem volt jogköre arra, hogy a befizetett összegek visszafizetésére kötelezze a Tigáz Zrt.-t, ezért új eljárásra kötelezték a hivatalt. A MEKH fellebbezett az ítélet ellen, hogy a fogyasztók automatikusan, külön polgári peres eljárás nélkül kaphassák vissza az üzletszabályzati felhatalmazás nélkül beszedett behajtási költségátalányt – áll a közleményben.

bcsy \ gfp – MTI